Fotó: Nádori Gergely / Telex

Fröccsözés, sikkasztás, turistaparadicsom a vasműben [Telex.hu]

A nyaralás a céltalan és értelmetlen tevékenységek csúcsa, nyaralni azért megy az ember, hogy ne csináljon semmi hasznosat és hatékonyat. Ennek a kívánalomnak pedig mi sem felel meg jobban, mint figurákat rakosgatni egy táblán vagy kártyalapokat rakni egymásra. A társasjáték segíthet átvészelni az esős napokat, de a vízparton, két lubickolás között is remekül kitölti az időt. Egy nyaralásra való társasjátéknak sok követelménynek kell megfelelnie:

Hirdetés
  • Ne legyen túl nagy a doboza, hiszen a csomagolásnál nem jó, ha a bőröndök felét játékok töltik ki. Az olyan óriások, mint a Homályrév, így rögtön diszkvalifikálják magukat.
  • Ne legyen túl sok apró dolog, kis lapocska, figura, ez-az benne. Míg otthon néha meglepetésre előkerül a nagytakarítás során a szekrény alól egy sárkányfigura vagy egy azték harcos, a nyaralás során elhagyott daraboktól örökre el kell búcsúznunk. Ráadásul a nyaralási környezetben nem biztos, hogy lesz olyan asztal, felület, ahol jól ki lehet rakni a dolgokat.
  • Ne legyen túl bonyolult, hogy bárki, a gyerekektől a nagyszülőkig tudjon vele játszani. Persze ha a nyaraláson csak olyanok vesznek részt, akik az éjjeliszekrényen is az Advanced Squad Leader 270 oldalas szabálykönyvét tartják, akkor mást jelent az „egyszerű” fogalma, mint ha olyanokkal nyaralunk, akiknek a Ki nevet a végén? is túl összetettnek tűnik.
  • Ne legyen túl hosszú sem, hiszen egy nyaraláson jövünk-megyünk, nem biztos, hogy egész napokat szeretnénk játékra szánni. Így például kiesnek az olyan játékok, mint a Twilight Imperium.

Jó tanács, hogy ha tehetjük, több játékot is vigyünk magunkkal. A mi családunk egyszer elkövette azt a hibát, hogy csak az egyébként kiváló Rattus játékot vittük el magunkkal, a velünk levő gyerek viszont ragaszkodott hozzá, hogy naponta legalább nyolc partit játsszunk. Tapasztalati tény, hogy a legjobb játék is megunható. Íme négy olyan játék, ami megfelel a fenti kívánalmaknak.

[Cikk folytatása]

Társasjáték adatlap -akciós árak-

forrás -- telex.hu

Támogasd Te is a winchebateer.com-ot!

Járulj hozzá Te is, hogy legyen YouTube, podcast tartalom és hogy még több társasjátékot bemutathassunk! Minden támogatónk közösségi pontokat kap és a legnagyobb támogatóinknak egy nagy dobozos társasjátékot adunk ajándékba!

02Ápr

Pocokvacok - Közös hörcsögölés

Ismertető | 2025. ápr 2.

A lelkes pocok csoport szalmát, bogyót és mézet gyűjt az üregrendszerbe, hogy felkészüljenek a zord télre. Vajon legyűrik az összes akadályt és időben begyűjtenek mindent?

13Márc

Rallyman GT – Sebességmámor…

Ismertető | 2025. márc 13.

Padlógáz! Válaszd meg a helyes sebességet, vágj be az ellenfeleid elé, és szerezd meg a győzelmet ebben a taktikus versenyjátékban!


Vélemények - Fröccsözés, sikkasztás, turistaparadicsom a vasműben [Telex.hu]Fórum > Cikkek: Cikk hozzászólások

Waveshaper

De még ha lenne annyira jó. De nem az. Egy nagyon minimálgrafikás kártyapakli (effektíve 3 színes lap és rajtuk egy üveg bor más szögből nézve) brutálisan túlárazva 7000Ft-ra, 5 perc alatt kimúló primitív egyszeri humorral, kocsmai bunkók asztal fölötti egymást fenyegető hangulattal köszönhetően a játék szerves részét képező zsarolásnak és egymásnak szó szerint bemutogatásnak, és szinte úgy prezentálják mint a Magyar Társasjátékipar Hamváből Feltámadó Főnixmadarát.

Szerkesztve: 2021. júl 21. 13:35

Válasz ubazsi (2021. jún 29. 12:41) üzenetére

ubazsi

Remélem megélünk lassan egy olyan válogatást, amiben nincs benne a Fröccs. Úgy voltam vele, hogy szívesen kipróbálom, de az elmúlt időszakban olyan szinten hypolva van, hogy egyszerűen megundorodtam tőle. Minden csatornán, reklámban, ajánlóban szerepel, lassan már csak Horst Fuchs hiányzik.


Új hozzászólás

0 / 2000

Elküldés

Népszerű

Friss

Címkék

Kapcsolódó játékok

  • Fröccs
  • Top 10
  • My City
  • The Estates